Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Horgolás és amigurumi

SOHA nem gondoltam komolyan, hogy én valaha megtanulok horgolni. Édesanyám nagyon szépen tud horgolni és kötni is. A kötés alapjait nekem is sikerült megtanulnom, de nagyon nem merültem el benne soha. A horgolás valami Isteni csoda folytán you tube videókon keresztül egyerűen beszivárgott az agyamba. :) Ez lett az eredménye:
Legutóbbi bejegyzések

Bababiztos karácsonyfa

A mi családunkban nagy hagyománya van a karácsonyi készülődésnek. Már Advent első napjával kezdetét veszi a NAGY dekorálási láz, melynek méretét leginkább az mutatja, hogy még a wc-be is kerül pár karácsonyi dekor. ( szerintem ez már szinte gáz, de azért vicce is) :) Ahhoz, hogy a gyerekek ( 2 és 5 évesek) különösen a kicsi is ki tudja venni a részét ebből az izgalmas dologból, készítettem neki egy filc karácsonyfát, amire tépőzárral lehet felhelyezni a szintén filcből készült díszeket és mindezt mágnesek segítségével a hűtőre erősítettük. Íme az eredmény:

Oviszsák

Bár már lassan vége az évnek, de most lett aktuális, hogy nagyobbik lánykám barátnője kinőtte az ovis zsákját. Most rutinosan kezdtem a dologhoz, mert az első zsák amit varrtam Jázminnak, a kislányomnak , ugyan jó lett, de nem lett elég széles az alja. Oviszsák Jázminnal Cseresznyés oviszsák Oldalt betoldottam egy háromszög alakú betétet. Ez most már lehet telerámolni! :) A nyílást mind a két esetben sima bevágott zsebhez hasonlóan készítettem el, a másodiknál kis fehér paszpólt is tettem rá. Ez tökéletesen elég, szerintem nem hiányzik rá cipzár. Azon viszont elgondolkoztam, hogy ha nem függőlegesen lenne a nyílás hanem vízszintesen , akkor talán könnyebben lehetne bele pakolni. Valami ilyesmire gondolok az angolok ruhaszárító csipeszeket tartanak ilyenben: Clothespin bag Na majd a következő! :) A zseben lévő masni készítésére is van egy trükk amit itt találsz: Villám masni Háromszög betét Rámoló nyílás Zseb masnival A kész zsák

Párnák

Mikor ajándékot készítek valakinek, igyekszem valami hasznosat csinálni. Ahogy anyukám mondaná ne csak "por fogó" legyen. Hát azt hiszem a párna ha nem is lét szükséglet, de azért hasznos ajándék lehet. Így született a legutóbbi két ajándék egy kislánynak születési emlékként..... babaköszöntő ... és egy kisfiúnak 4. születésnapjára, aki nagyon nagyon szereti a teheneket! :) szülinapi ajándék

Ballagás

Lassan itt a "ballagási szezon". Minket az idén nem igazán érint a téma, kivéve a férjemet aki szakoktató és vannak az idén ballagó diákjai. Szerintem aranyos, nem tudom mennyire szokványos, de a két legjobb diákjának, akikre méltán lehet büszke, útindító ajándékcsomaggal kedveskedik. Burkolókat oktat és ehhez tervez nekik egy kis kezdőcsomagot összeállítani. Azt hiszem ezért éri meg ma tanárnak lenni. De, hogy maradjak a blog eredeti témájánál, mutatok most két csináld magad ballagási ajándék ötletet. Ballagási csokor Ez egy tartós virágcsokor közepére készült. A ballagó baba kezében lévő diplomatekercsen egy kedves köszöntő üzenet olvasható. Ballagó ajándékdoboz Belgyógyász barátnőmnek készült pár éve a ballagására. A Dr néni egy dobozon áll, amibe cukorkákat tettem és valami olyan szöveget írtam hozzá, hogy "meg nem gyógyít de jó kedvre derít.... :)"

Hogy is van ez?

..és most nem a makraméra gondolok.  Hát általában egész jól értem a programok működését, de lehet, hogy többet várok vagy nagyon mást ettől a blogtól..... nem igazán tudom úgy rendezni a feltöltéseket ahogyan szeretném. Szeretném, hogy a dolgok a menüből is elérhetők legyenek al mappákban. Hogy bárki az oldalamra téved gyorsan rá tudjon akadni arra ami tetszik neki...... de akkor a főoldalon nem jelenik meg ..... :( Remélem idővel rájövök...... esetleg valaki tudna nekem segíteni? dupla karkötő

Makramé

Még gyermekkoromban tanultam meg makramét készíteni az Édesanyámtól. Akkoriban a falvédő és a virágtartó készült evvel a technikával. SOHA nem gondoltam volna , egyszer ismét rákapok és ÉKSZEREKET! fogok evvel ill. a csomózásos technika kommbinálásával készíteni. És íme :